Keresés

Gyerekfili

Könyvajánló

Látogatóink

2012.október 11. óta
mod_vvisit_counterMa101
mod_vvisit_counterTegnap142
mod_vvisit_counterA héten829
mod_vvisit_counterMúlt héten833
mod_vvisit_counterÖsszesen182310

Mai nap: 2017 szept. 23.

1848?1849 szabadságharc

 

1848 tavaszán a huszárság mindösszesen harmada, négy ezred (1., 2., 3., 11.) volt Magyarországon és Erdélyben 32 lovasszázaddal, emellett 12 más nemzetiségű lovasezred nehézlovas és könnyűlovas alakulatainak 78 századát találjuk itthon. A 11. (Székely) huszárezred kettészakadt, két román legénységű százada a császári, a maradék hat század magyar oldalon harcolt. Nyáron törvényes úton került haza a 4. (Sándor) huszárezred hat, a 6. (Württemberg) huszárezred hét, 10. (Vilmos) huszárezred négy százada, illetve a 9. (Miklós) huszárezred egésze. A 6. huszárezred egy további százada 1848 májusában Galíciából hazaszökött. 1848 szeptemberével azonban a hazajutás törvényes keretei megszűntek, de ez nem jelentette, hogy több huszár ne tért volna haza.

 

1848 szeptemberében hazaszökött Grazból a 4. (Sándor) huszárezred ezredesi osztálya két századdal. A Galíciában állomásozó 8. (Coburg) és 10. (Vilmos) huszárezred katonái is fokozatosan igyekeztek hazatérni. A 8. (Coburg) huszárezrednél külön figyelmet érdemel, hogy többségében szlovák legénységű volt. 1848 októberében a 8. (Coburg) huszárezred 2. őrnagyi osztályának 2. százada ugyan elindult haza, de nemsokára cs. kir. csapatok fogságába esett. Az őrnagyi osztály 1. százada sikeresen hazatért. Az első őrnagyi osztály 1. százada és egy osztag november során érkeztek meg, nem sokkal később egy újabb 110 fős század, majd egy 37 fős társaság, de sokan szöktek haza egyesével vagy kisebb csoportokban. Wilhelm Hammerstein, galíciai főhadparancsnok és lovassági tábornok belátta, hogy a szökésekkel nem tud mit kezdeni, és a maradék 64 főt lefegyverezve a magyar határig kísértette. A 10. (Vilmos) huszárezred fele, két osztálynyi huszár maradt még Galíciában. A szökések itt is októberben kezdődtek, de komoly veszteségekkel jártak. Az ezredesi osztály 1. századának 50 huszárja október közepén szökött meg, de 14 főt vesztettek a hazaúton. Az alezredesi osztály 1. százada is megszökött október folyamán, de az üldözésükre küldött sorgyalogsággal szemben több, mint felük fogságba esett, és 83-an értek haza.

 

Szintén még októberben megindult az alezredesi osztály 2. százada is, amelyből 119 fő meg is érkezett. A 12. huszárezred hazaengedését még 1848 májusában jóváhagyta a cs. kir. hadügyminisztérium, de Windisch-Grätz csehországi főhadparancsnok visszatartotta az ezredet, és be is vetette őket a nyár folyamán a textilmunkások lázadásánál és a prágai forradalom leverésében. Október 4-én megszökött először 58 huszár, amiért október 8-án kihirdették a statáriumot. Ennek ellenére 11-én a 2. őrnagyi osztály hazaindult, és noha összecsaptak az üldöző cs. kir. csapatokkal, mindössze 3 huszár esett el az éjszakai harcban. Az alezredesi osztály 128 huszárja megszökött, és Poroszországba indult, de a porosz hatóságok őrizetbe vették őket. Az utolsó szökések 1849 júniusában történtek ennél az ezrednél, mikor az egységet Ausztrián át Itáliába vezényelték; ekkor az 1. őrnagyi osztály egyik százada szökött meg, de valamennyien fogságba kerültek vagy elestek. Megszökött még az alezredes osztály 1. százada, amelyet szintén elfogtak vagy megöltek a császári csapatok. Összesen tehát 6 teljes huszárezredet és 5 további részeit örökölte a magyar hadsereg a Habsburg birodalomtól.

 

Az 1848-49-es szabadságharc

 

1848 nyarán az udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon is visszaállítsa teljhatalmát (az olasz fronton elkönyvelt győzelmeknek köszönhetően, a "hátországgal" is volt módjuk foglalkozni). A nyár vége felé felgyorsultak az események. Augusztus 31-én az uralkodó kiadott egy iratot, melyben kijelentette: ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthat. Jellasics horvát bán és császári altábornagy ekkor már nyíltan a határátlépésre készült. A magyar kormány válaszul rohamtempóban szervezte a magyar honvédsereget. Batthyány legfontosabb feladatnak a horvát bán megállítását tartotta.

Szeptember 11-én Jellasics 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát, és fegyveres támadást indított a magyar kormány ellen. A magyar sereg folyamatosan visszavonult a túlerő elől, a közvetítőnek ajánlkozó István nádorral pedig Jellasics nem találkozott. A visszavonuló drávai sereg éléről Csány László leváltotta az ingatag hűségű Teleki Ádámot. A magyar sereg létszáma fokozatosan nőtt, de még így is jócskán elmaradt a horvátokétól. Bécsben már szövegezték a kiáltványt Magyarország alávetéséről.

 

A magyar kormány a Dunántúlon népfelkelést hirdetett és mozgósította a nemzetőrséget. Kossuth ezzel egyidőben toborzóútra indult az Alföldre (szeptember 24.). A magyar honvédsereg táborába érkezett országgyűlési küldöttek arra kényszerítették Móga János altábornagyot, a vonakodó főparancsnokot, hogy fölvegye a harcot az ellenséggel. Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a jórészt újoncokból álló magyar sereg visszaverte a közel kétszeres túlerőben lévő horvátok támadását. Jellasics fegyverszünetet kért, amit visszavonulásra használt fel: Győrön át Bécs felé haladva elhagyta az országot. Ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a Karl Roth vezette hadműveleti jobbszárnyát: a székesfehérvári polgárok lefegyverezték a hátrahagyott horvát helyőrséget, majd Görgey, Perczel és Csapó Vilmos Ozoránál bekerítette, majd fegyverletételre kényszerítette. A támadás során a horvát inváziós haderő állományának 20%-át elveszítette.

 

Jellasics Mosonnál megállt, hogy bevárja erősítéseit. A gyenge harcértékű horvát népfelkelőket hazaküldte, lovasságát és tüzérségét jelentős számban növelte. A Jellasics által vezetett császári sereg ekkor közel 30 000 főből és 99 lövegből állt. A szembenálló magyar sereg 27 000 fővel és 82 löveggel rendelkezett, de magas volt a frissen sorozott katonák száma - Pákozd óta tehát Jellasics javára megfordultak az erőviszonyok.

 

Október 30-án a Bécs melletti Schwechat falu közelében a Móga János vezette magyar sereg vereséget szenvedett a Windisch-Grätz és Jellasics által vezetett egyesült császári haderőtől, melynek azonban csak a horvát bán vezetése alatt álló alakulatai kerültek harcérintkezésbe a magyarokkal. Móga a csatában megsérült, majd lemondott a parancsnoki posztról. Kossuth Görgey Artúrra bízta a sereg parancsnokságát, és tábornokká nevezte ki.

 

Erdélyben Berzenczey László kormánybiztos október 16-ára összehívta az agyagfalvi székely nemzetgyűlést. A kormánybiztos hívására 60 000 fegyveres székely gyűlt össze. A népgyűlés hitet tett a forradalom és a jobbágyfelszabadítás, valamint a románokkal és a szászokkal való együttműködés mellett. A székely csapatok azonban több kisebb győzelem után Gedeon császári tábornoktól vereséget szenvedtek, és seregük szétoszlott. Novemberre Erdély, és egyben Székelyföld nagy részét megszállták a császári hadak. Csupán Háromszék állt ellen november végén is, lekötve ezzel a császári hadak jelentős részét. A székelyek ellenállását Háromszéken Gál Sándor ezredes, Berde Mózes kormánybiztos és Gábor Áron vezette. Háromszék ellenállása, lehetővé tette, hogy a végveszélybe került 1848?49-es forradalom és szabadságharc tovább folytatódjon.

 

A téli hadjárat

 

Kossuth és Görgey 1848 novemberében haditervet dolgozott ki az ország ellenséges támadás idején hatásos védelmét illetően, Görgey javaslatával ellentétben ? ami a védelmi erők megerősített állásokba való összpontosítását szorgalmazta ? Kossuth azon akarata érvényesült, miszerint az ország minél nagyobb részét meg kell óvni az újoncozás érdekében. Nyugat-Magyarország védelmét ekkor két, egymástól meglehetősen távol elhelyezkedő seregtest látta el, az egyik Görgey Artúr fel-dunai hadserege kb. 28 000 fő és Perczel Mór kb. 10 000 fős serege.

 

1848 decemberében Ferdinánd császár helyét Ferenc József foglalta el. Magyar koronázott királynak 1849. ápr.14-ig Ferdinándot tekintették a magyarok (a feliratokat hozzá intézték). Ennek a közjogi kettős hatalomnak a megszüntetésére is szolgált az "Olmützi alkotmány", amelyben Magyarország tartományként a császári birodalom fennhatósága alá került volna. Az európai forradalmak többségét ekkorra már leverték, és Magyarországon is kezdtek megerősödni a forradalom ellenségei. A császári királyi seregek támadása december elején indult, Windischgrätz serege több hadoszlopban vonult fel az országban a fősereg kb. 55 000 katonája a fővezérrel együtt Görgey üldözésébe kezdett, cs.k. erők kb. 12 000 fő délről és nyugatról fenyegették Perczel seregét. Franz von Schlik altábornagy Galíciából betört a felvidékre, elfoglalta Eperjest és Kassát, december 11-én megverte Pulszky Sándor csapatait. Görgey december közepén megütközött Windischgrätzcel, aki könnyűszerrel elsöpörte a magyar sereget, amely ettől függetlenül nem bomlott fel, és rendezetten Győr felé hátrált. A várost azonban nem tartotta a magyar sereg ? a rendkívüli hideg következtében a várost övező védműként szolgáló vizek és mocsarak annyira befagytak, hogy ágyúval is könnyen átkelhettek rajta ? a császári seregek megérkezése előtt a fővárosba távozott.

 

Kossuth tervei szerint Görgey és Perczel csapatai Buda előtt egyesültek volna, de Perczel Mórnál csatát vesztett, embereinek egyharmada a csatatéren veszett. A vereség után az Országos Honvédelmi Bizottmány a főváros kiürítéséről döntött, a kormányzat Debrecenbe költözött. A haditanács január 2-án a magyar erők tiszántúli összpontosításáról döntött. Az új haditerv szerint feladták a Délvidéket és az ottani csapatokat felhozták a Közép-Tiszához, a Perczel-hadtest a Tisza vonalán foglalt helyet, miközben Görgey tábornok fel-dunai hadteste egy északnyugati irányú elterelő hadmozdulatokat hajtott végre. Január végére a magyar csapatok feladták Bácskát és a Bánságot, Kiss Ernő vezette bánsági hadtest is súlyos vereséget szenvedett. Windischgrätz Pest-Buda bevétele után berendezkedett a városban, délen a császári seregek megkezdték előrenyomulásukat Szeged és Arad felé. Görgey elterelő hadműveletei sikeresnek bizonyultak, Windischgrätz két hetet vesztegelt, ez elég volt a magyar védelem megszilárdítására. Februárban Kossuth Henryk Dembiński tábornokot nevezte ki fővezérnek, a február 26?27-i kápolnai csatában a magyar sereg vereséget szenvedett, részben Dembinski hadvezéri alkalmatlansága miatt. Szemere Bertalan közreműködésével ekkor a tisztikar leváltotta őt a fővezéri posztról.

 

A tavaszi hadjárat

 

A dicsőséges tavaszi hadjárat jelképesen 1849. április 2-ától május 21-ig tartott, melynek során a magyar honvéd seregek óriási, ám nem teljes katonai sikereket értek el. A terv a császári csapatok bekerítése[11] és Komárom felmentése volt.

 

A honvéd seregek tavaszi hadjáratának két fontos előzménye volt: a császári csapatok kiűzése Erdélyből és a magyarországi csapatok összevonása. Erdély felmentése Bem József tábornok nevéhez köthető, aki rövid idő alatt rendet teremtett az erdélyi csapatoknál, majd decemberben megkezdte a harcokat és márciusra ki is űzte Puchner és Urbán csapatait Erdélyből. Erdély felmentésével a tavaszi hadjáratnak csak egy frontra kellett összpontosítania. A csapatösszevonás nehézkesen, de végül sikerült Tiszafüred környékén. A kápolnai csatában (február 26?27) vesztes főparancsnok, Henryk Dembiński szerepét az elégedetlenség miatt előbb Vetter Antal ideiglenesen kinevezett fővezér (március 1.), majd Görgey Artúr (március 31.) vette át. A rendelkezésére álló I. II. III. és VII. hadtest körülbelül azonos számú gyalogost és lovast foglalt magába, mint Windisch-Grätz serege, azonban a tüzérség csekélyebb számú és fejletlenebb volt mint a császári csapatoké.

 

 

Görgey haditerve a császári csapatok bekerítésére irányult, melyet átkaroló hadművelettel kívánt elérni. A bekerítés egy elterelő hadművelet sikerességétől függött, melyet a VII. hadtestnek a fősereg látszatát keltve Hatvan környékén kellett végrehajtania. Eközben az I. II. és III. hadtesteknek kellett a Jászságon át megkerülnie az ellenséges sereget. A terv szerint a négy hadtestnek április 7-én egyesült támadást kellett intéznie a császári csapatok ellen, és siker esetén a főerőket elvágták volna Pesttől. A haditerv azonban kockázatos volt, hiszen amennyiben Windisch-Grätz tudomására jut, hogy a Hatvan környéki csapatok nem a fő sereg, könnyen szétzúzhatja azokat és bekerítheti a magyar csapatokat, illetve Debrecen ellen vonulhat, komolyabb ellenállás nélkül. A tervet elősegítette, hogy Windischgrätz március közepétől nem kapott megbízható jelentést a magyar fősereg hollétéről és mozgásairól, ezért szétszórta csapatait, melyeknek így túl nagy arcvonalon kellett volna harcolniuk az összpontosított magyar sereg ellen. Továbbá egy nagyon rosszul felbecsült csapatlétszám is nehezítette a császáriak dolgát: Beniczky Lajos 4-500 fővel bevette a felvidéki Losonc városát, ám a csapatok létszámát a várost védő osztrák kapitány 6000 főre tette. Így Windisch-Grätz tartott egy esetleges északi átkarolástól is.

 

Április 1-jén a felderítésre kiküldött Schlik csapata vívott előörscsatát Hatvannál, majd a másnap ideérkező teljes VII. hadtest Poeltenberg Ernő és Gáspár András vezetésével üldözi el őt innen Hatvan mögé. Schlik nem jutott érdemi információhoz, viszont a magyar csapatok is inkább csak morális sikert értek el. Ezután Gáspár ezredest tábornokká és hadtestparancsnokká nevezik ki.

Közben a másik három hadtest is a tervek szerint haladt és április 4-én az I. hadtest elérte Tápióbicskét. Klapka György azt hitte a faluban csak az ellenség poggyásza van, ezért a nagy zsákmány reményében úgy döntött rajtaüt az ellenséges csapatokon. A faluban azonban Jellasics vezetésével egy egész dandár tartózkodott, mely ellentámadásával kavarodást és nagy veszteséget okozott Klapka csapatainak, melyek fejvesztve menekültek a Tápió hídjához. A csata menetét Damjanich János III. hadtestének megérkezése fordította meg, amely a harmadik és kilencedik, Földváry Károly vezetése alatt álló honvédzászlóaljak (a vörössipkások) hősies küzdelmének köszönhetően elűzte az ellenséget és megtisztította a falut (a most már újra harcoló Klapkával). Windisch-Grätz nem tájékoztatták kellőképpen a csatáról, aki így továbbra sem tudta a magyar főerők tartózkodási helyét. Emiatt újabb csapatot küld Hatvan térségébe április 5-én, amely most már bizonyossá teszi számára, hogy a fősereg nem itt tartózkodik. Azt azonban továbbra sem sikerült megtudnia, hogy a fősereg északról, vagy délről akarja őt átkarolni. Előbbi esetben Komárom felmentése, utóbbiban pedig a Pest felé történő visszavonulás lehetőségének elvágása veszélyeztette őt. Ezért Schlik hadtestét Gödöllőhöz, Jellasicsét Isaszeghez, Wrbnáét pedig Váchoz rendeli és további három dandárral és egy hadosztállyal megerősíti. Így a császári csapatok minden eshetőségre felkészülnek, azonban túl nagy, mintegy 54 km hosszú és 30 km mély arcvonalat vesznek föl, melyet egy nap alatt sem lehet teljesen összevonni. Görgey április 5-én előrenyomulást rendel el, melynek értelmében a VII. hadtestnek Aszódot és Bagot kell elfoglalnia, a III.-nak Kókán át Isaszegre, az I.-nek Isaszegre, balszárnyának Pécelre, míg a II.-nak Dány és Zsámbok térségébe kell jutnia. Ez jó elhelyezkedést, könnyen összpontosítható és kis (22×22 km-es) arcvonalat eredményezett.

 

Április 6-án a honvéd csapatok a számukra kijelölt helyekre értek. Isaszeg térségében kezdődtek az összecsapások, amelyekben Damjanich, Klapka és Aulich hadtestei vettek részt. A kezdetben támadó Klapka a fellépő túlerő miatt teljesen visszavonult, magára hagyta a segítségére érkezett Damjanichot, aki azonban megtartotta állásait. A támadásba lendülő Damjanich és Aulich jobb szárnyuk biztosítását Gáspár VII. hadtestétől várták, ő azonban nem értesült a fejleményekről, ezért tétlenül várt. Ezt kihasználva Windisch-Grätz tábornagy ? Schlik hadosztályával együtt ? oldalba támadta Damjanichot, aki súlyos veszteségek árán visszavonulni kényszerült. Ekkor kétségessé vált a csata kimenetele, azonban a csatatérre érkező Görgey 3 óra környékén a közben eloszlott füst miatt átlátta a helyzetet, és rendezte a sorokat: Aulichot előreküldte, Klapkát meggyőzte, hogy visszavonulás helyett támadjon, és hírt kapott arról is, hogy Gáspár is támadásba lendült a jobbszárnyon. Ekkor úgy látta, hogy a győzelem lehetséges, erről tájékoztatta az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Damjanichot is, aki ezért 11 óráig kitartott és harcol Schlik hadosztálya ellen, bár eredménytelenül. Közben a balszárnyon 7 óra felé Klapka és Aulich bevették Isaszeget és messzire űzték az ellenséget. Windisch-Grätz 9 óra körül visszavonulást rendelt el, nehogy a balszárnyon elvágják őt Pesttől. Ekkor Klapka és Aulich Damjanich segítségére siettek, aki így késő este végül le tudta győzni Schliket. Így végül is a kétséges kimenetelű isaszegi csata magyar győzelemmel ért véget.

 


Az új haditervet Görgey április 7-én dolgozta ki. Ennek lényege szintén egy átkarolási hadművelet, de ezúttal valóban észak felől, Vácon, Léván át Komárom irányába. A fősereg vonul északra, Pest előterében a II. hadtest és még egy hadosztály marad. A főerők célja Komárom felmentése és ezzel a Pest-Budára összpontosított császári hadak bekerítése. Közben a pesti seregeknek elterelő támadásokat kell indítaniuk azt a látszatot keltve, hogy Görgey valódi célja Pest bevétele. Komárom felszabadításával, a bekerítés elkerülése végett a császáriak kénytelenek lettek volna feladni a fővárost és Bécs felé menekülni. A terv ismét azt a kockázatot rejtette magában, hogy amennyiben kiderül, hogy Pest előtt csak kisebb csapatok maradtak, azokat a császáriak elsöpörhették volna és így fordított bekerítés áll elő. Azonban elősegíti, hogy a felvidéki hadakat is Pestre összpontosították a császáriak.

 

 

Április 10-én újultak ki a harcok, amikor Windisch-Grätz felderítőcsapatokat küld a Pest előtti erők számának meghatározására, azonban ezek nem járnak sikerrel. Szintén 10-én érik el a magyar csapatok Vácot. Damjanich a nagy véráldozat elkerülésére bekerítéssel próbálkozik, azonban az előreküldött dandár a sűrű ködben eltéved. Így csak egy irányból történik támadás, amelyben a várost védő erők parancsnoka, Götz meghal. Földváry Károly és a vörössipkások ismét kitüntetik magukat, így a győzelem nem kérdéses a jóval kisebb létszámú császáriak ellen. A vereség után azonban a császáriaknak nagyjából pontos képük van a magyar főerőkről. Ezután Windisch-Grätzet a fővezéri poszton Welden felváltja, de ő is azt hiszi, hogy a magyar seregek célpontja Buda. A fősereg ezután a tavaszi hadjárat legszebb győzelmét aratja Nagysallónál április 19-én, és eléri az ostromlott Komáromot. Komárom felmentése ugyan sikerül (komáromi csata, április 22?23.), de a császári vezetés időben észbe kapott, illetve a magyar seregnek az Ipolyon, a Garamon és a Vágon is át kellett kelnie, ami komoly időveszteséggel járt, ezért a bekerítés már elmaradt. Április 23-án bevonul az első huszár a kiürített pesti utcákra.

 

1849. június közepén Rüdiger és Paszkevics orosz tábornokok vezetésével több oszlopban közel 200 000 fős orosz hadsereg tört Magyarországra. A magyar vezetés így képtelen volt tartós ellenállásra képes fegyveres erőt állítani az orosz intervenció elé. A két nagyhatalom összefogása megpecsételte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.