Keresés

Gyerekfili

Könyvajánló

Látogatóink

2012.október 11. óta
mod_vvisit_counterMa6
mod_vvisit_counterTegnap74
mod_vvisit_counterA héten293
mod_vvisit_counterMúlt héten635
mod_vvisit_counterÖsszesen172410

Mai nap: 2017 jún. 23.

A székely határőrség

Megfogyva bár, de törve nem, áll őrt a székely vitézség, a ?hun őserő? a Keleti Kárpátok bércei alján; a régi babérok új hajtásai koszorúzzák homlokát a régi határőrök új sarjadékainak.

 

Ami a németnek a ?Wacht am Rhein?, az a magyarnak a székely határőr. Erőssége, biztonsága, büszkesége Erdély keleti határán, a régi, nagy Magyarország fellegvára főbástyafokán.

 

 

 

A székely határőrség szervezése. (1762-1769)

 

Mária Teréziának trónja és országai védelmére erős hadseregre lévén szüksége, elhatározta a székelyek felfegyverezését és hadilábra állítását. Az anyaország déli határán meglévő határőrség mintájára Erdély keleti részén is határőrség szervezését vette célba. Az általános katonai szempontok mellett különleges feladatok ellátása lebegett a kormány előtt. A fő cél Erdély keleti határainak megvédése volt az ellenséges beütések ellen; a második cél a pestis vagy mirigyhalál keletről behurcolásának megakadályozása végett határzárlat létesítése; a harmadik a határszéli csempészet meggátolása volt. E mellett a ?belső csendességnek megtartására? (tehát csend- és rendőri) és ?minden országainak és birodalmainak oltalmára? (tehát külháborúkra) is szükségesnek ítélte és hirdette a királyné a székely határőrség szervezését.
A régi hadikötezettség jogcímén akarták előkészíteni. Mert a köztudatban élénken élt még a székelység, eme ?legharciasabb nép? katonai kiválósága és ősrégi honvédelmi kötelezettsége, melynek alapján általánosan nemesi jogokat s adómentességet élvezett. Csak félszázaddal azelőtt, a Rákóczi-forradalom után szüntette meg a bécsi kormány céltudatosan eme kiváltságok élvezetét és az azzal járó kötelezettség kívánását, mert veszélyesnek látta a nemzeti ügynek mindig rendelkezésre álló székelyek fegyveres készenlétét. Ezért szüntették meg a XVIII. század elején a székek élén álló s a király által kinevezett főkapitányi állások betöltését s lassanként, fokozatosan a székelyeket is adófizetésre kötelezték.
Amint a bécsi kormány az erdélyi határőrség szervezését elhatározta, e végett 1761 elején az erélyességéről ismert báró Buccow Adolf Miklós lovassági tábornokot küldötte Erdélybe, katonai főparancsnokká és királyi biztossá nevezve ki. Ő a határőrség szervezését Erdély északkeleti határszélén, Radnán, Naszód-vidékén kezdette meg, és sikeresen befejezte. Az ott lakó oláhok ezáltal Beszterce város jobbágysága alól szabadulván, készségesen iratkoztak fel mintegy 4000-en határőrnek és tértek át a görög-keleti vallásról a görögkatolikusra.
Buccow azt hívén, hogy az a székelyek között is olyan könnyen fog menni, felhatalmazást kért és kapott Bécsből a székely határőrség szervezésére is. 1762. április 11.-én e végből teljes hatalmú királyi biztossá - s a gubernator gróf Kemény László nyugdíjaztatása után (aki nem helyeselte a határőrségnek a rendek megkérdezése nélkül való szervezését) a gubernium elnökévé neveztetett ki (1762. május 7.).
Báró Buccow nagy buzgalommal látott a dologhoz, de minden alkotmányos előkészítés (országgyűlés, gubernium) nélkül s elhallgatva azt, hogy a királynő önkéntesen, minden kényszer nélkül kíván a székelyek közt határőröket toborzani. Katonai biztosokat küldött legelőbb is Gyergyóba és Csíkba, hogy a népet összeírják, s mérték alá állítsák. Támogatásukra kirendelte báró Bornemisza Pál csíki főkirálybírót. Királyi rendelet helyett egy a királynő nevében szerkesztett felhívást olvastak fel a fő- és jószágvesztéssel fenyegetés és 500 forint büntetés terhe alatt összegyűjtött nép előtt, melyben magasztalják a székelyek ősi katonai vitézségét, amit már az anyatejjel szívnak magukba; megjelölik a célt, hogy a határőrség által Erdély keleti határait akarják megvédeni a moldvaiak és tatárok beütéseitől; kiváltságokat ígérnek a határőröknek, hogy földadót nem, csak fej- és marhaadót fognak fizetni, közmunkától, katona-beszállástól mentesek lesznek, tetszés szerint lehetnek lovasok, vagy gyalogok, s 21 hónap alatt csak 3 hónapig szolgálnak, 4-8 krajcár napi zsold mellett a határszélen, és 18 hónapig gazdálkodhatnak otthon stb.
A biztosok 1762. június 24.-én Gyergyóba kiszállván, a falvak bíráit összehívták Alfaluba, s ott a királyné nevében szerkesztett előterjesztést felolvasták. A bírák azt felelték, hogy ők a nép híre-tudta nélkül nem válaszolhatnak. Erre a főkirálybíró elrendelte, hogy minden szabad székely jelenjék meg a kijelölendő napon a falvakban, 500 forint büntetés terhe alatt. Aztán faluról-falura járva a királyné ?bölcs rendeléseit? kihirdették.
A nép mindenütt azt felelte, hogy ők mindig szabadok voltak és katonáskodni törvényeik és kiváltságaik szerint szoktak, saját nemzetbeli tiszteik alatt s most is csak úgy hajlandók a fegyvert felvenni.
A bizottság feje báró Schröder ezredes ígéretekkel és fenyegetőzéssel próbálta a nép ellenállását megtörni s mérték alá kényszerítette őket, azzal a hitegetéssel, hogy a náluk eddigelé szokatlan mértékelés csak azért történik, hogy a királyné lássa és dicsekedhessék vele, hogy mily erős nép a székely. A mértékelés és a 16-45 éves férfiak összeírása a nép óvása ellenére erőszakkal végrehajtatott.
Gyergyóból Csíkba mentek át s ott is minden faluban, a nép protestálása ellenére, megmérték és összeírták a férfiakat, nem szólván semmit az önkéntességről, mert jószántából senki sem vállalkozott volna.
Így hajtották végre a sorozást egész Csík, Gyergyó és Kászonszékben 1762. augusztus 13.-áig és folytatólagosan Háromszéken. Udvarhelyszékre augusztus végén került a sor. A bizottság Miklós-várszékről augusztus 26.-án ment át Olasztelekre, hol báró Daniel István főkirálybíró lakott, s ott a Bardóc-szék összes falvaiból berendelt falusbírák előtt felolvasták a katonáskodásról szóló rendeletet és pontozatokat. A bírák a rendelet kihirdetésére és végrehajtására azzal a feltétellel vállalkoztak, ha régi jogaik és szabadalmaik megtartatnak, és saját vérükbeli tiszteik lesznek, nem pedig idegenek. A nép is mindenütt ezt kívánta és azonfelül adómentességet. A bizottság faluról-falura járva végezte az összeírást és mértékelést, nem minden ellenállás nélkül, csak főkirálybírájuk tekintélye és rábeszélése előtt hajolván meg.
A bizottság augusztus 29.-én átment Udvarhelyszékre s Karácsonyfalván három falut összeírt. Másnap Homoródalmáson hat oda rendelt falu népével akartak végezni, de ezek erélyesen tiltakoztak és ellenállottak. A munkálat megakadt s a bizottság Buccowtól kért és várt rendeletet, hogy mitévő legyen. A székváros körül fekvő és a szék északi részében lévő 43 falu is tiltakozott a sorozás ellen.
A bizottság abbahagyva a hiábavaló erőlködést, szeptember 8.-án Udvarhelyre ment, s ott a városi polgárságot próbálta megnyerni az ügynek; de ezek nem vállalták az önkéntességet (miről a guberniumtól értesültek). Időközben Bardóc-szék összeírt falvaiból is írásbeli tiltakozások érkeztek.
Báró Buccow személyesen sietett Udvarhelyre (szeptember 15.), s ígéretekkel, fenyegetéssel, pénzszórással próbálta a mindenünnen összesereglő falusi nép s a városi polgárság ellenszegülését megtörni, de az nem sikerült. A katonatisztek tapintatlansága és erőszakos fellépése majdnem lázadásra és vérengzésre ragadta a népet, csak a fő- és vicetisztek közbelépése gátolta meg a népszenvedély kitörését a katonatisztektől szenvedett inzultusok miatt.
Buccow szeptember 18.-án kudarccal és szégyenszemmel távozott Udvarhelyről, hol a határőrség szervezése nem sikerült. Azzal állott bosszút, hogy a gubernium ellenére német katonaságot küldött Udvarhely városába, hogy ?érezzék meg a kvártély terhét?, azt hívén, hogy a katonatartás súlyos terhe által kényszerítheti a városi polgárságot és a falusi népet a határőrségre. De a város és anyaszék hajthatatlan maradt továbbra is, csak a mérték alá állott Bardóc-fiúszék rekedt benn a határőrség keretében.
Buccow most arra törekedett, hogy Csíkban és Háromszéken a megkezdett szervezést folytassa és befejezze. Katonatiszteket küldött oda, hogy a katonai beosztást és igazgatást berendezzék. A bécsi haditanács fegyvereket küldött kiosztás végett. A katonai szervezés és felfegyverezés megtörvén, 1762. október végén Buccow maga ment az új határőrök felesketésére, elsősorban Gyergyóba. Az október 24.-ére Gyergyószentmiklósra összegyűjtött nép azonban régi szabadságaik megerősítése és föltételeik teljesítése nélkül felesküdni vonakodott. Főként nemzeti tiszteket kívántak és azt, hogy hazájokból szolgálatra ki ne vitessenek. Buccow ezt nem ígérhetvén meg, a fegyvert sokan letették, eldobálták, s zúgolódva távoztak. Mindössze 30 ember akadt Gyergyószentmiklóson, ki az esküt (október 26.) letette.
Buccow innen Csíkszeredára ment, hol a nép szintén nagy felzúdulással és káromkodással fogadta az előterjesztést, esküre felhívást és szidalmazta a főkirálybírót, aki a katonaságot rájuk erőltette. Föltételeiket hangoztatták itt is, azok biztosítása nélkül felesküdni vonakodtak. Háromszéken hasonló kudarccal járt a főgenerális és eredménytelenül tért vissza Nagyszebenbe.
A belső Székelyföldön hagyott katonatisztek azután mindent elkövettek a nép ellenállásának megtörésére. Ígéretekkel, fenyegetéssel, kedvezményekkel toborzották a népet a határőrségre. Az új határőröket aztán rászabadították a vonakodókra, felbujtogatták a nemesség és tisztviselők ellen, s olyan terrorizmust és anarchiát idéztek elő, hogy általános zűrzavar, fejetlenség, minden társadalmi és törvényes rend felbomlása következett be, melyből véres összeütközések, a polgári hatóság ellen nyílt lázadások támadtak. A katonai és polgári hatóság versengése csak növelte a zavart a kettéválasztott közigazgatásban.
A csíki felfegyverzett nép 1763. január elején megtámadta a Várdotfalván (Csíksomlyó) összehívott székgyűlés tagjait s nyílt lázadás tört ki. Életüket fenyegették, s csak súlyos reversalis mellett bocsátották őket szabadon. A királynő 1763. január 6.-án kelt leiratában kifejezte, hogy csak azokat kívánja a határőrségbe fölvenni, akik önként vállalkoznak; de a Buccow szellemében működő katonatisztek tovább is ?veréssel, fogsággal? erőltették őket a katonaságra. Az üldözött nép nem nyervén jogvédelmet a megfélemlített polgári hatóságtól s a Buccow elnöklete alatt álló főkormányszéktől, százával menekült Moldvába. 1763 nyaráig mintegy 300 család költözött ki Csíkból, 900 lélekszámmal.
Végre a panaszok Bécsbe is eljutván, Mária Terézia erre a magyarországi származású báró Siskowicz altábornagyot küldötte le Erdélybe. Az ő jelentései következtében 1763. májusban Buccow visszarendeltetett, s a határőrség szervezését új alapon kezdették meg.
A királynő ugyanis elhatározta, hogy az erdélyi főkormányszék közreműködését veszi igénybe és május 8.-án megbízta gróf Lázár János, gróf Bethlen Miklós guberniumi tanácsost és báró Siskowicz altábornagyot, hogy új tervet dolgozzanak ki a székely határőrség kényszer nélkül való felállítására.
Ezek a székely jogok, kiváltságok és hadikötelezettség alapos tanulmányozása után új tervet készítettek és terjesztettek a királynő elé. Mária Terézia ennek alapján 1763. október 8.-án rendeleteket adott ki a bizottságnak, a főkormányszéknek s a három érdekelt székely széknek, melyek szerint a székelyek között (úgy mint az oláhok közt történt) egy lovas (huszár, amott dragonyos) ezred állítandó fel 8 századból, összesen 1500 főből és két gyalog ezred (mindenikben 3-3 zászlóaljjal, 1000-1000 főből), összesen 6000 emberből. Így az egész erdélyi határőrség 15000 főre terveztetett, ebből maga a székely 7500-ra, az oláh ugyanannyira.
A székekhez intézett királyi rendelet elmondja, hogy a székelyek eleitől fogva hadiszolgálatra voltak kötelezve, ezt akarják visszaállítani. Egyelőre csak a határszéli Csík-Gyergyó-Kászon, Háromszék és Bardóc lakosait kívánják besorozni, szükség esetén a többi székeket is. A nyerendő kedvezmények során béke idején is zsoldot kapnak, a gyalog napi 4, a lovas 8 krajcárt, amiből magukat élelmezni tartoznak. Háború esetén a rendes hadsereggel egyenlő ellátásban és zsoldban részesülnek, fegyvert és lőszert kapni fognak. Béke idején az adó harmadrészét, háború idején az egészet elengedik. A hadban elesettek özvegyei adómentesek lesznek. Egyelőre idegen tiszteket alkalmaznak köztük, később közülük nevezik ki az érdemeseket. Formaruhájuk saját szokott öltözetük lesz stb.
A királyi rendeletet 1763. november végén és december elején hirdették ki a székek falvaiban. A nép azt felelte rá, hogy ők a fegyvert a múlt évben kényszerítve vették fel, most sincs kedvük és hajlandóságuk arra, s inkább adót fizetnek, mintsem katonáskodjanak. Látni lehetett, hogy önként nem vállalják a határőrséget; de a királynő most már nem az önkéntesség, hanem a régi kötelezettség alapján kívánta a szervezést.
A kijelölt vegyes bizottság gróf Lázár János elnöklete alatt 1763. november 23.-án érkezett Udvarhely felől Csíkba. Működésüket Gyergyószentmiklóson kezdették meg, mivel ott a lakosság túlnyomó része már felvette és megtartotta a fegyvert. November 29.-én történt itt a királyi rendelet kihirdetése a bizottság jelenlétében, a határőrségbe sorozott katonák s a szabad székelyek előtt, sorezredbeli katonaság, az Okelli-ezred két százada segédkezése mellett, szigorúan megszabott renddel. Kijelentették, hogy többé nem tőlük függ, akarnak-e katonák lenni, avagy nem és szigorú büntetés vár arra, ki a Felség parancsának ellenszegül. A kihirdetendő összeírásra mindenki megjelenni köteles, hogy beosztassanak a századokba.
A következő napokon a gyergyói falvakban hirdette ki a bizottság a királyi rendeletet, katonai segédkezéssel. December 4-15.-ig végrehajtották a gyergyói falvakban az összeírást. A besorozott, összesen 1431 embert négy gyalog- és egy lovas századba osztották.
A zászlószentelést december 18.-án ünnepies szertartással tartották meg Gyergyószentmiklóson az örmények templomában, melynek tágas terén az új határőrök századait felállították.
A királyné Gyergyószentmiklóst a hűség jutalmául nem sokára városi kiváltsággal látta el, esperes-plébánosát Sikó Józsefet pedig buzgó segédkezéséért érdemrenddel tüntette ki.
A sorozóbizottság Gyergyóban feladatát sikerrel elvégezvén, 1763. december 26.-án Csíkba ment át és Szenttamáson kezdte meg működését, az Okelli-gyalogok, Kálnoky-huszárok és ágyúk segédlete mellett. Kihirdették a királyi rendeletet, mely súlyos büntetés mellett kötelezi a fegyver felvételét. Amíg itt az összeírás és fegyverkiosztás folyt (december 27.), jött a hír, hogy a közeli Madéfalva lakossága a határszéli (szépvízi) erdőkbe menekült. Másnap Jenőfalván folytatván az összeírást, újabb hír érkezett, hogy Madaras, Rákos, Taploca, Szentmihály, Szépvíz és más falvak lakosai közül is mintegy 1200-an a határszéli erdőkbe menekültek. A bizottság ez ellen szigorú rendeletet bocsátott ki, melyet a bujdosókkal is közölt, meghagyván, hogy falvaikba visszatérjenek. Madéfalváról pedig az otthon maradt asszonyokat és gyermekeket katonaság által a csikorgó télben kiűzette a férfiak után. A nép azonban az erdőből visszatérni vonakodott, azt izenvén és írván, hogy a fegyvert felvenni nem akarják.
A bizottság erre katonasággal szállatta meg a határszéleket a Gyimesi-szoros aljában, hogy a bujdosókat a falvaktól elzárja.
A bujdosók Felcsík- és Alcsíkszék lakosai nevében az év utolsó napján tiltakozást küldöttek a bizottságnak, hogy ők régi kiváltságaikhoz ragaszkodnak, katonák lenni nem akarnak; a királynő önkénteseket kívánt: miért erőltetik hát őket, kik őfelségének hű adófizetői kívánnak maradni, s óvást emelnek az ellen, hogy ők nem lesznek okai, ha az erőszak ellen a végsőre kényszeríttetnek.
A bizottság a nép fenyegető magatartására áttette székhelyét a Csíkszereda szomszédságában fekvő Taplocára s katonaságot vont össze Udvarhelyről, Háromszékről.
Időközben Háromszékről és Kászonból is felkerekedett s a csíki határhegyek alá érkezett mintegy 500 fegyveres székely, színleg kérvény beadása végett, tényleg a szorongatott csíkiak segítségére. Erre a hírre az elmenekült csíkiak is leszálltak a hegyek közül Szépvízre, hogy kérvényükkel tömegesen a bizottság elé járuljanak. Arra az intelemre, nehogy az ágyúk elé közeledjenek, azt felelték, hogy ?nemcsak az ágyúkig, de azokon keresztül is fognak menni!? Január 5.-én felkerekedtek, s az Olt mellett fekvő Madéfalvára mentek át.
A bizottság január 6.-án felhívást küldött a Madéfalván összegyűlt néphez, hogy akarnak-e a királyi rendelet meghallgatására megjelenni? Elrendelték, hogy a háromszékiek tüstént menjenek haza, ha az elkövetkezendő veszedelemtől magukat és családjukat megmenteni akarják. A madéfalvaiak válaszul azt izenték, hogy Vízkereszt ünnepe lévén, kérvényüket csak másnap terjeszthetik elő.
A bizottság azt hívén, hogy az összegyülekezett nép ellenállást tervez, és időhaladékot akar nyerni az Udvarhely felől várt segítség megérkezéséig, elhatározta, hogy fegyveres erőszakot alkalmaz, s a lázongást katonai erővel nyomja el.
Báró Siskowicz rendeletet adott Carato alezredesnek, hogy a falut január 7.-én hajnalban az Okelli-ezred négy századával (1000 ember) a Trautmansdorf-ezred vérteseinek másfél századával, 30 Kálnoky-huszárral és két ágyúval vegye körül, s a benne lévő mintegy 2500 embert verje szét, s ha ellentállanak, a falut gyújtsák fel.
Carato, a székely határőrség kegyetlen parancsnoka, a szigorú rendeletet kíméletlenül hajtotta végre. Az éjszaka leple alatt körülvevén a falut, a mély álomba merült népet hajnali négy órakor megtámadta. Az ágyúlövések a falut felgyújtották s az álomból felriadt és a kétségbeesetten menekülő népet a katonák lőtték és kaszabolták. Ellenállásra senki sem gondolt, de ez mit sem használt: a katonák kegyetlenül elbántak velük, kit megöltek (kb. 300-at), kit megsebeztek, néhány százat (kb. 400-at) pedig elfogtak. Főképp a háromszékieket vágták kíméletlenül. A katonák közül csak kettő szenvedett könnyű sebet s egy dragonyos lovát lőtték le. Nem harc és küzdelem, hanem kegyetlen vérengzés volt az a védtelen, fegyvertelen néppel szemben.
A bizottság elnöke gróf Lázár János évjelző chronosticonnal jellemzően fejezte ki, hogy nem volt az egyéb, mint SICVLICIDIVM (székelyek legyilkolása.) A római számokat jelentő betűk összegéből kijő az évszám: 1764.
Az egykorúak fakereszttel jelölték meg a helyet, hol a madéfalvi veszedelem áldozatait eltemették. Az utódok kegyelete 1899-ben díszes kőpiramist állított helyébe, tetején kiterjesztett szárnyú turul madárral, s márványtáblán ezzel a felírással:

SICULICIDIUM
A székely határőrség szervezésekor Madéfalva határában 1764. január 7.-én
a császári katonaság által védtelenül lekaszabolt csík- és háromszéki vértanúk emlékére,
kik az ősi szabadság védelméért vérzettek el, emelte az utókor hálás kegyelete 1899. {2}

A madéfalvi vérengzés elfojtott minden további ellenállást. Attól fogva a határőrség szervezése gyorsan, akadálytalanul haladt előre.
A bizottság január 10.-én Csíkrákoson folytatta a királyi rendelet kihirdetését, és 15.-éig bevégezte Felcsík falvaiban az összeírást. A felfegyverzést 1764. január 17.-én Csíkrákoson végezték, ahol is ugyanakkor megtartották az ünnepies zászlószentelést és felesketést.
Az alcsíki falvak összeírását és felesketését január 27.-én kezdették meg, és öt nap alatt befejezték. Január 30.-án Kászonfeltízen hirdették ki a királyi rendeletet, és másnap elvégezték a kászonszékiek felesketését.
Csík-Gyergyó- és Kászonszékben 4982 családfőt írtak össze, kikből az első székely gyalogezred alakult, 4212 gyalogos határőrrel (5166 növendékkel), 1320 alkalmatlannak találtatott. A huszárok a többi székekkel együtt alkottak egy huszárezredet. Csíkból 3 huszár compania alakult 770 huszárral, s 791 (16 éven aluli fiú) növendékkel.
A bizottság Csíkban elvégezvén dolgát, 1764. február 3.-án átment Háromszékre s a székrészek sorrendjében szervezte a határőrséget. Kézdiszék lakosai február 6-12. között összeíratván, a kantai minorita templomban szentelték fel a zászlót és végezték a felesketést január 13.-án. A kézdivásárhelyieket külön írták össze (január 14.), eskették fel (január 15.) és az onnan (iparosokból) kikerült 250 határőrt a II. gyalogezred első századába osztották be, az ezredes századául.
Orbaiszék szabad székelyeit február 16-26. között sorozták be és hiteltették meg Zabolán. Imre Sámuel kovásznai református lelkész orbai esperes a szervezés körül tanúsított buzgalmáért érdemrendet kapott.
Sepsiszékben február 29.-től - március 6.-ig ment végbe falvanként a kihirdetés, összeírás, felfegyverzés és Uzonban a református templomban a zászlószentelés.
Miklósvárszéken március 10-13. között folyt a sorozás és Nagyajtán történt a felavatás, ágyúdörgés mellett.
Bardócszék határőrsége március 18.-án eskettetett fel Olasztelkén.
Háromszék és Bardóc besorozott lakossága 12 gyalogos századba osztva a II. székely gyalogos ezredet alkotta, és még öt század huszár került ki belőlük, mely a csíki három századdal együtt alkotta a székely huszárezredet.
A II. gyalogos ezredbe összeírtak száma volt 3651 (4382 növendékkel), alkalmatlan 1745. A huszárok száma volt 1049 (1044 növendékkel), 443 alkalmatlan.
Az összes besorozott székely határőrök száma tehát közel 9000-re (8912) ment, kikből azonban terv szerint egyelőre csak 4500-at fegyvereztek fel s 3000-et osztottak be a két gyalog- és 1500-at a felállított egy huszárezredbe.
Az I. székely gyalogezred 12 századának állomáshelyei lettek a nagyobb csík-gyergyó-kászoni falvak, Ditrótól le Kászonfeltízig. Csíkszeredán székelő parancsnokuk lett a madéfalvai vérengzésből hírhedtté vált Carato Manó alezredes. Első századosaik is kivétel nélkül németek voltak.
A II. gyalogezred első parancsnoka lett a Kézdivásárhelyen állomásozó Zimnique Simon alezredes. A tíz százados között 7 német, 2 székely (Málnássy és Mihálcz) s egy székelyföldi születésű, németnevű (Samler) fordul elő. A századok állomáshelyei Berecktől-Barótig terjedtek.
A huszárszázadok állomáshelyei Gyergyószentmiklóstól Nagyajtáig voltak elosztva. Parancsnokuk lett Reich Filep alezredes. A hat kapitány között 4 német és 2 magyar volt, úgy mint Kálnoky és báró Jósika.
Az egész székely határőrség parancsnokló tábornokául gróf Gyulay Sámuelt nevezte ki a királyné, vezérőrnagyi (generalmajor) ranggal.
A sorozó bizottság aztán kidolgozta a határőrség jogszolgáltatásának, törvénykezésének rendjét is. E szerint a határőrök egymás közt és a polgári lakosokkal keletkező perei: személyi, vagyoni és elegyes perekre osztattak. A személyiek a katonai, a vagyoniak a polgári, az elegyesek a megalkotott vegyes törvényszékek elé utaltattak. Ilyen vegyes törvényszékek (fora mixta) állíttattak fel 1765-ben, de célszerűtlennek bizonyulván, pereik 1769-től a székek állandó törvényszékei elé utaltattak.
Hadi-törvény és katonai rendszabály (regulamentum) is adatott ki a határőrök számára. Az előbbi 60, az utóbbi 66 cikkelyből állott. Mindkettő a rendes hadsereg törvényein és szabályain alapult, némi alkalmazkodással a székelység sok százados jogviszonyaihoz. A haditörvényben a halálbüntetés sűrűn fordul elő. Hadi szabályok állapítják meg a ?szélybeli katona? kötelességeit (a határőrzést stb.); tiltják a széktisztek bántalmazását; mentesítik a határőröket a közterhektől (szállásadás, előfogat, közmunka), kivéve az erődítési munkákat, hidak és utak javítását. Békében az adó egyharmadától felmentettek, háborúban az egésztől.
Egyenruházatul a népviselet: fekete zeke, fehér nadrág (az ún. ?harisnya?), fehér posztó mellény, fekete csákó (posztó süveg) állapíttatott meg; a zeke gallérján és ujján az ezred színét feltüntető hajtókával. Fegyvert a kincstártól kaptak. Szemlét (mustrát) a százados havonként, az ezredes évnegyedenként, a tábornok egy hadbiztossal évenkint tartott felettök. A főparancsnok a haditanácsnak és ez a királynénak tett róluk jelentést.
*
A székely határőrség szervezetének még egy szomorú epilógusa volt.
Buccow visszakerülvén az erdélyi kormányszék elnökségére, bosszúját éreztetni kívánta a székelyekkel s az ő ösztönzésére a királyné bűnfenyítő vizsgálatot rendelt el a Székelyföldön, melynek célja és feladata az volt, hogy kipuhatolják azokat, kik a székely népet a határőrség ellen bujtogatták és lázongást szítottak. Buccow fő törekvése az volt, hogy a nemességet és a széktiszteket kompromittálja, s a székelyek kiváltságait eltöröltesse, jószágaikat elkoboztassa, s a határőrség számára lefoglalja.
E végből egy 7-10 tagból álló bűnvizsgáló bizottság (criminalis comisso) neveztetett ki, négy katona és három polgári szavazó taggal és 3 segédszemélyzettel (jegyző és 2 hadbíró). Elnöke lett báró Roth sziléziai származású vezérőrnagy (generalmajor), aki magyarul nem tudott. Polgári tagjai voltak gróf Teleki Károly, Belsőszolnok-vármegye főispánja, báró Josintzy Mihály és Ribiczei Ádám. A négy katona között is volt egy magyar: Szilvási János, a Gyulay-ezred kapitánya. A bizottság jegyzője volt Heidendorfi Conrád Mihály, meggyesszéki szász jegyző, aki önéletírása keretében leírta a bizottság működését. {3}
E bizottság 1764. március 20.-tól június 5.-ig működött, tartott kihallgatásokat, vizsgálatokat, vallatott, végzett elfogatásokat, hozott ítéleteket. A széktisztek ártatlanoknak találtattak, a csíki plebánusok néhányára bizonyult rá a nép felbujtásának vádja. Ezek a Bajtay római katolikus püspök elnöklete alatt szervezett egyházi bíróság elé állíttattak, s néhányan el is ítéltettek. Az eredmény azonban leginkább az időközben (1769. május 18.) elhunyt báró Buccowot kompromittálta, bebizonyulván, hogy ő a székelyeket a királyné intenciója ellenére erőszakkal kényszerítette a határőrségre. A nemesség azonban, amelyet ő bűnbe akart keverni, kitisztázva menekült a szigorú vizsgálat alól.
A legsajnálatosabb szomorú eredmény azonban az lett, hogy a nagymérvű kivándorlás, mely már 1763-ban megkezdődött, s a madéfalvi veszedelem után fokozódott, a bűnfenyítő vizsgálat folyamán ijesztő mérvet öltött, úgy, hogy sok ezer székely menekült az üldözés elől Moldvába, s veszett el az ?élő kincstár? (vivum aerarium), s még inkább - sajnos - a nemzet nagy kárára. A királyné hiába hirdetett 1764. november 16.-án bűnbocsánatot mindazon kivándorolt székelyeknek, kik a székely mozgalmakban főcinkosokul nem szerepeltek: a visszatelepítés nem sikerült. Sőt a kivándorlás tovább tartott a katonai terhek miatt a következő években is, dacára annak, hogy a kormány mindent elkövetett annak megakadályozására.
A kivándoroltak azután részint végleg letelepedtek Moldvában a bojároktól kapott földbirtokokon, részint pedig Bukovina birtokbavétele (1775) után oda telepítettek át gróf Hadik András (Buccow után Erdély katonai főparancsnoka és a főkormányszék elnöke, majd a bécsi haditanács elnöke, 1772 óta mint Galícia első kormányzója) és később II. József császár által.
1776/77 telén száz székely család költözött át Moldvából Bukovinába s alapította a moldvai határszél közelében Fogadjisten és Istensegíts falvakat. Az újabb áttelepültek alapították 1785-86-ban a császárról elnevezett Józseffalvát, Szucsava város és az erdélyi határ között s a gróf Hadik Andrásról elnevezett Hadikfalvát és Andrásfalvát, a Szucsava völgyében, Radautz város közelében.
Ebben az öt faluban laknak ma is Bukovinában a madéfalvi vész idején kivándorolt székelyeknek magyarságukat máig is megtartott ivadékai mintegy 12000-en. Ezekből a falvakból mintegy 4000-et 1883 tavaszán betelepítettünk Magyarországra az Al-duna környékére, a Pancsova melletti Hertelendifalvára, Sándoregyházára s a Kubin (a régi Keve vára) melletti Székelykevére. Később új bevándoroltakból telepek alakultak az arad megyei Gyorokon, majd Déva mellett. {4}
Ezek virágzó telepek voltak a magyar uralom alatt; az újabb, trianoni korszakban sokat kell szenvedniök és erős küzdelmet folytatniok nemzetiségük megtartásáért.
A székely határőrség, mely szervezésekor annyi izgalmat idézett elő, később valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket s hasznos szolgálatokat tett a hazának, a dinasztiának és a monarchiának.
A székely nép harcias erényei ebben új alkalmat és keretet nyertek az érvényesülésre.
Hadik András legelső hadiszemléjén lelki gyönyörűségét lelte bennök. 1766. szeptember havában ?kimenvén a székely katonák visitatiójára, dicsérte a székely militát, kivált a huszárt, hogy akármely régi regimenttel, mind exercirozásban, mind csinosságban, mind pedig szolgálatban, úgy szépségben is kiállta a versenyt.?
A tűzpróbát a bajor örökösödési háborúban (1778-79) állották ki, midőn Csehországban dicséretes vitézséget tanúsítottak.
II. József török-háborújában az erdélyi és moldvai hadtestekbe beosztva. úgy a szorosok védelmében, mint a nyílt csatákban fényesen kitüntették magukat.
A francia forradalmat követő napóleoni háborúkban osztrák, olasz, német, orosz és francia földön vitézül harcoltak, s 1814. tavaszán az I. székely gyalog határőrezred két zászlóalja (1127 ember) és hat század székely huszár (462 emberrel) bevonult Párizsba.

 

 

Székelyek az 1848/49-es szabadságharcban

 

A Habsburg-hatalom a Székelyföldet a határőrrendszer bevezetésével egy katonáskodó és egy nem katonáskodó részre osztotta. Ezzel a társadalmat is két külön rétegre osztotta egészen 1848-ig. A katonáskodó székelyek irigykedve, de ugyanakkor lenézően tekintett az udvarhelyszéki és marosszéki paraszti életmódot folytató székelyekre. A katonarend úgy működött, mint a nemességé, vagy a jobbágyoké, apáról fiúra szállt, családról, családra öröklődött. Nem lehetett belőle szabadon kilépni, ezért a határőrök gyerekei csak a parancsnokság engedelmével járhattak magasabb iskolába. A Székelyföldön felállított tiszti és altiszti iskolák nem tudták ellensúlyozni a polgári oktatás hiányát.

A székelység végig ellenérzésekkel viseltetett a határőrséggel szemben, mert sértőnek találták, hogy azt az erdélyi országgyűlés jóváhagyása nélkül hozták létre, ezért törvénytelennek tekintették. Ha csak mód nyílt rá, ennek mindig hangot is adtak. A székely határőröknek tett ígéret, hogy külföldi háborúba nem viszik őket, csak óhaj maradt. Már az 1778/79-es bajor örökösödési háborúban harcolt néhány határőr alakulat, majd 1793-ban Franciaország elleni háborúban harcolt az 1. székely gyalogezred két zászlóalja és hat huszárszázad. A Napóleon elleni háborúkban is több székely határőr egységet is bevetettek. Négy zászlóaljuk harcolt Austerlitznél, a lipcsei csatában és ott voltak Waterloonál is.

A székelyek ezekben a háborúkban mindig megállták a helyüket, de nagy vérveszteséget is szenvedtek. Volt olyan falú, amelynek egyetlen katonája sem tért vissza a Napóleon elleni háborúkból. A székely huszárezred ezen időkben összesen 200 ütközetben vett részt és ez alatt több mint 1000 embert veszített.

A reformkorban, az 1841-43-as országgyűlésen vetődött fel az a javaslat, hogy a székelyeket mentsék fel a határőrizeti szolgálat alól, vagy dolgozzanak ki igazságosabb határőrizeti rendszert. A határőr ezredeket nem lehetett olyan elszigeteltségben tartani, mint a sorkatonaságot, így a forradalom alatt Uzonba kivezényelt határőr alakulatok megtagadták a parancsot, és nem voltak hajlandók elhagyni a szék területét. Az 1848 április 29-én összeült erdélyi országgyűlés eltörölte a székely határőrizeti rendszert és kimondta, hogy a határőrök nemzetőröknek tekintendők. Ez azt jelentette, hogy csak elvileg szünt meg a határőrizet, mert ők kötelesek voltak tovább katonáskodni. Az erdélyi császári Főhadparancsnokság szeretett volna a székely határőrséget a forradalom leverésére felhasználni, ami részben sikerült is. Agyagfalván 1848 októberében összehívták a Székely Nemzeti Gyűlést, ahol elhatározták, hogy a határőrség honvédséggé alakul át. Nem volt egyszerű ennek megoldása, mert végig mindkét oldalon harcoltak székelyek. Még nevük megváltoztatásához is majd egy évre volt szükség. Először Bem tábornok vitte a legalkalmasabbnak vélt zászlóaljakat a bánsági hadjáratára, majd az oroszok ellen védték a kárpáti szorosokat, majd ott vannak Bem minden csatájában. A három székely határőrezred 84 éves történetének a szabadságharc jelentette a legszebb korszakát.

 

Székely huszárezred (1847-1848)

Sötétkék ruhás huszár és ruharészletek (1-5)
1. A 11. székely huszárezred 1840 mintájú legénységi csákója és tábori sapkája.
2. Legénységi dolmány háta.
3. Az ezred közhuszárja fekete csákóval, sötétkék ruhában.
4. Legénységi mente háta.
5. Legénységi tarsoly.

Székely huszárezred (1840-1848)

Sötétkék ruhás tiszt lóháton
A székely határőr huszárezred a határőr-lovasság megszűntével, 1801 után is fennmaradt és 11. számmal besorolt a többi huszárezred közé. Egyetlen különbség az volt, hogy a többi 8 századával szemben csak 6 századból (három svadronból, azaz osztályból) állt.
Egyenruhája: fekete csákó, sötétkék ruha, fehér gombok. Utóbbi szerint a tisztek zsinórzata ezüst, csak a csákó, kösöntyű és a tarsoly arany.

 

 

 

Az 1848/49.-i szabadságharcban Bem tábornoknak ők voltak tüneményes győzelmeket vívó kedves katonái s róluk írta a szabadságharc Thyrteusa, Petőfi, az örökszép szavakat, hogy:

Csak nem fajult el még a székely vér,
Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér!


A határőrizet feladatköre a szabadságharc leverését követően a zsandárság, majd a kiegyezés után előbb a pénzügyőrség, majd az 1880-tól megszervezett csendőrség feladatkörébe került. A székelyek, mint határőrök majd csak 1943-ban jutnak ismét szerephez.


Az 1914-18.-i világháborúban a magyar harci erények dicshimnuszában külön versszak illeti a székely vitézeket. Az oláh betörés feltartóztatásában és kiverésében oroszlánrésze van a részben székely határőrivadékokból álló 82-es ?székely-ezred?-nek. Az Ojtozi-szorosban emlékoszlop hirdette ott vívott határvédelmi harcaik örök dicsőségét. Brassó visszafoglalásánál ott vitézkedtek a 24. székely honvéd ezred osztagai. Az anyaszék fővárosában Székelyudvarhelyt a ?vas-székely? szobor hirdette a székely ezredeknek az összes frontokon tanúsított hősi vitézségét.